az élet .

mi is az élet? egy kételyekkel teli kisváros.
sok sok sarokkal és épülettel.
meglátod a várost még messze a hegyekből és azt mondod én oda akarok menni.
vonz a meghittsége és az emberek.
vonz a gondolat hogy ott legyél.
nem tudsz ellenállni. valami húz.
csak mész és nem ellenkezel.
megérkezel. meglátod az üdvözlő táblát.
a szíved elnehezül, mintha valamit hátrahagytál volna.
valami fontosat. vagy mintha. . . nem. nemtudod. de nem jó.
de nem foglalkozol vele.
hisz megérkeztél. a városba.
ami olyan harmónikus, olyan szép. itt kell lenned.
soha nem láttál még ennyi mindent egy helyen.
lassan mész, nézelődsz. egyszercsak befordulsz.
nemtudod mi vezérel. csak befordulsz egy sarkon.
a sarkon túl egy más világ vár.
ott mindenki vidám. kisgyerek szaladgálnak.
fogocskáznak, jáccanak. szüleik beszélgetnek.
elönti szívedet a boldogság.
mindig is erről álmodoztál. egy hely ahol mindennek meg van a helye. . .mész tovább. boldog vagy. úgy érzed jó minden.
befordulsz még egy sarkon.
látod, hogy ott már nagyobbak a gyerekek.
felismered őket. ők voltak az előző saroknál.
ez furcsa. de téged nem érdekel.
látod a kamaszkori szerelmeket.
a szeretetteljes tekinteteket.
te is szerecc itt lenni. egyre boldogabb vagy.megint csak mész tovább. befordulsz ismét.
egy templom van ott. éppen egy nő és egy férfi jön ki onnan.
ismered őket. az előző sarkon még kamaszok voltak. . .
aztlátod rajtuk, hogy boldogok. sok ember van ott.
mindenki mosolyog vagy nevet.
te is mosolyogsz. örülsz h ott vagy.megint tovább mész. befordulsz. . .
egy néni és egy bácsi házát látod.
meghitt hangulatú ház. a néni és a bácsi kint ülnek a kertben.
őket láttad az előző sarkon. ők házasodtak. . .
körülöttük a gyerekeik és az unokáik.
az unokák fogocskáznak. a gyerekek büszkén figyelik őket.már szinte ugrálsz örömödben.
úgy gondolod nagyon szereted ezt a kis várost.
aztán meglátod a következő utcasarkot.
már messziről elkezdessz futni.
várod még mit rejt a város. mosolyogva fucc, befordulsz.
de rögtön meg is állsz. elakad a lélegzeted.
minden olyan más. nincsenek fák. növények.
nem süt a nap, de sötét sincs. de még be sincs borulva.
aztán rájössz, hogy nincs semmi.
és elkezdenek futni előtted a képek.
amikor a kisgyerekek jáccottak.
volt ott egy szomorú kislány.
ott sirdogált egy mászóka mellett.
nem jáccott vele senki. a kislány nem volt boldog. . .
aztán a kamaszok. nem láttál át a felszínen.
azok a gyerekek drogoztak, cigiztek, ittak.
vörösek voltak a szemeik.
minden este kisírták. állandóan vagdosták magukat.
nem voltak boldogok. . .
a férfi és a nő akik házasodtak. hát azt se láttad?
a nő szemében a rettegés ült.
a férfi érezte hogy hatalma van.
verte a feleségét. a nő nem volt boldog. . .
a néni és a bácsi a sok gyerekkel.
öregek voltak már. nem mutatták, de fájt minden mozdulatuk.
és szerették egymást.
szerették a gyerekeiket. és akárki akármit mond.
féltek a haláltól. nem. nem is a haláltól.
inkább a halál előtti élettől.
féltek menni az uccán öreg csontjaikkal.
féltek hogy valaki rájuk támad. hogy elbotlanak.
hogy bárki lelőheti őket. gyengék. nem voltak boldogok. . .
amikor rájössz erre az egészre,
hogy minden csak hazugság, hogy senki se boldog,
hogy mindig van valaki aki félelmetes,
akitől valaki mindig fél. . . megijedsz.
elakarsz szaladni. kimenni ebből a rohadt kisvárosból.
valahova el. messzire.
már érzed hogy mi nincs rendben.
elkezdesz futni. csak futsz. és már látod a táblát.
az elköszönö táblát. mintha megkönnyebbülnél.
eléred a táblát. örülsz hogy kijuthatsz.
de akkor. . . a szívedhez kapsz.
már nem dobog. holtan esel össze.
megölt a város. . . a város, aminek élet a neve. . .